Kedves Utazó!

Mit nyújthat Önnek egy 35000 lakosú magyar kisváros Románia és Székelyföld közepén, a Hargita hegység lábánál, a Nagyküküllő felső völgyében megbújva? Minden falunak megvan a maga sajátos arculata és hangulata, amelyet folyamatosan alakítanak a lakosok vagy egyszerűen csak az utazók álmai és eredményei. Székelyudvarhely területe ősidők óta lakott. erre utalnak a régészeti ásatások során talált kőeszközök, kerámiák, bronzból készült kapák vagy a korai vaskorból származó tárgyak. A rómaiak castrumot építettek itt, amely a népvándorlás során elpusztult. Ma ezen a helyen áll az úgynevezett „székelyek által megtámadott vár”, amelyet 1562-1565 között építettek a székelyek leigázására, és amely ma már csak rom.

A település első említése az 1333-as pápai tizedjegyzékben található, és már 1485-ben Báthory István erdélyi vajda egyik oklevelében is városként szerepel. Városi rangra emelték az országos székely gyűlések és a főbíróság, ahol az egész Székelyföldre érvényes ítéleteket hoztak. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a települést később gyakran nevezték a „székelyek anyavárosának”.
A zűrzavaros idők, a háborúk, a birodalom- és kormányváltások ellenére híres iskolák, középületek, gyárak, vasutak, hangulatos házak, éttermek, kávéházak épültek itt. Az erdélyi vallási toleranciát hirdetik a szomszédos római katolikus, protestáns, unitárius, ortodox és a 20. század végén épült neoprotestáns templomok.

A város egykori írója – Tomcsa Sándor – szavaival élve, a városnak minden adottsága és infrastrukturális terve megvolt ahhoz, hogy nagyvárossá váljon. Talán éppen ez adja varázsát: a kisvárosi élet, a gazdag történelem, a kiváló természeti adottságok, a változatos és színes diákélet, a pezsgő kulturális élet, a Hargita-hegység szépsége, a közeli és vonzó termálfürdők – Szejke, Homoródfürdő -, a finom székely konyha, a pálinka, a szilvapálinka, a facsemete és a székelyek vendégszeretete.

Gidó Csaba